Nyomtatás:

Paint Up! virtuális épületfestő verseny

2010. június 11.

Cégünk, az architekturális vetítés történetében a világon elsőként, pályázatot hirdetett animáció készítőknek Paint Up! Visualpower virtuális épületfestő verseny címmel. Az esemény döntőjét a Múzeumok Éjszakáján, azaz június 19-én 22-24 óra között rendezzük meg a Magyar Nemzeti Galériánál.

Az architekturális vetítés (szakmai nevén video projection mapping vagy building projection mapping) nem más, mint olyan mozgókép vetítése épületekre, amely igazodik az épület architekturális elemeihez. A mozgókép nem csak színezi, hanem kreatív módon használja, „mozgatja” is az adott épületet.

Annak, aki június 19-én ellátogat az eseményre kivételes, hazánkban ritka kuriózumnak számító látványban lesz része, ugyanis a Magyar Nemzeti Galéria „B” épületének architektúrájával harmonizáló, zenei aláfestéssel ellátott, „épületmozgató” animációkat közel ezer négyzetméteres méretben vetítjük ki a múzeum homlokzatára.

A versenyprogram mellett egy igazi különlegességet is láthatnak a nézők.
A műfaj nemzetközi hírű képviselői, Bordos László Zsolt és Kovács Ivó - akiket a dubai Pálma-sziget megnyitójára készített óriás felbontású 3d animációjuk kapcsán ismerhet a hazai közönség -, Vicsek Viktorral kiegészülve kifejezetten erre az alkalomra készítenek egy bemutatófilmet, melynek vetítését az est fénypontjának szánunk! A műsorvezető Kovács Áron lesz. A rendezvényen Caramel is fellép.
A verseny és a kapcsolódó események élő közvetítését a TV2 online felületén éjfélig, a http://paintup.visualpower.hu oldalon pedig hajnali 2 óráig követhetik figyelemmel az érdeklődők.


Időpont: 2010. 06. 19. 22.00-24.00 (a filmeket 00.00-02.00 óráig még egyszer levetítjük)
Helyszín: Magyar Nemzeti Galéria, Hunyadi udvar
További információk: http://paintup.visualpower.hu/

Fotó: A várható látvány

Vicces

Szöveg munka közben
Tovább

Megrendelők bakijai
Tovább